Tököl, 2010. június 12. - DRIFT és Gyorsulás Éjszakai Futam
Elérkezett az idÅ‘, hogy valami igazán különlegessel ajándékozzunk meg Benneteket. Ezen a júniusi éjszakán, ha nem is hozzuk le a csillagokat, mindenképpen segítségünkre lesznek, ugyanis megidézzük a régi illegális autóversenyek hangulatát! A tököli aszfalton elÅ‘ször láthattok esti DRIFT futamot, a szomszédos aszfaltcsíkon pedig gyorsulás vadítja a programot. 201 méter száguldás az egyik pályán, páros csaták csakis keresztben a másikon, bevállalsz velünk egy éjszakát?
Az autók szerelmeseinek mindenképp maga a kánaán lesz a tököli reptér ezen az estén, és hogy az se unatkozzon, aki régi motorosnak számít, rengeteg újdonság fűszerezi mind a DRIFT, mind a gyorsulás futamát.
A negyedmérföldes Å‘rült száguldást - 2008 óta elÅ‘ször - ismét felváltja a 201 méteres táv, és hogy a nézÅ‘k is elszédüljenek, minden fordított terepen történik, mint eddig megszokhatták. Kivilágított asztfaltcsík, száguldó verdák, autószépségverseny, hangnyomás verseny, illegál hangulat.

A tököli kocka most sem tartogat kevesebb meglepetést a DRIFT rajongóknak, de megkockáztatjuk, hogy a pilótáknak sem. Talán az eddigi legnehezebb pályával találkozhatnak a kilátogatók, ez nemcsak azt jelenti, hogy a látványt brutális lesz, de a beesési sebességek bÅ‘ven 140 km/h körül várhatóak és ehhez tegyük hozzá, hogy az autó ekkor már lapján csúszik. Vajon ki fogja uralni a tököli éjszakát? Betétprogramként egy igazi csemegét láthatnak a nézÅ‘k, Szabó GergÅ‘ rallyversenyzÅ‘ hosszú idÅ‘ óta elÅ‘ször látható magyar versenypályán, egy Mitsubishi EVO versenyautóval fogja szórakoztatni a nagyérdeműt.
Rendezvény információk
BelépÅ‘jegy, melyekkel a DRIFT és a gyorsulás terület is látogatható: elÅ‘vételben 2.200,- Ft-os kedvezményes árakon kaphatóak a Ticket Express jegyirodákban és az Eventim hálózatán. Helyszíni jegyváltás 2.500,- Ft, 12 éves korig a rendezvény ingyenesen látogatható.
Kapunyitás mindkét rendezvényre délután 4 órakor!
DRIFT tervezett időrend:
Június 11-én, pénteken, a versenyt megelÅ‘zÅ‘ edzésre a belépÅ‘ 1.000,- Ft kapunyitás 9:00-kor.
Június 12-én, szombaton, a menetrend a következÅ‘:
16.00 - 16.30 KötelezÅ‘ versenyzÅ‘i eligazítás
17.00 - 18.00 Edzés
18.00 - 20.30 Kvalifikáció Street-PRO sorrendben
20.30 - 22.00 Street kategória Top 16 döntÅ‘k
22.00 - 22.20 PRO kategória Top 16 demolap - bemutatkozó kör
22.20 - 22.40 Szabó GergÅ‘ rally show
22.40 - 01.00 PRO kategória Top 16 döntÅ‘k
01.00 - Ereményhirdetés
Gyorsulás nevezési díjak (a belépÅ‘ díján felül fizetendÅ‘ek)
Gyorsulás AmatÅ‘r nevezési díj: 2000,- HUF
Gyorsulás Pro nevezési díj: 5000,- HUF
Hangnyomás verseny: 1000,- HUF
Autószépségverseny: Cs.hu Klubkártyával ingyenes!
BÅ‘vebb információ a gyorsulásról: http://www.futam.hu
Megközelítés (Tököli reptér II. kapu):
Gyalogosan: BudapestrÅ‘l a Vágóhídtól fél óránként induló ráckevei HÉV-vel Tököl állomásig, majd onnan menetrend szerint közlekedÅ‘ autóbusszal. Vagy CsepelrÅ‘l (Koltoi A. u.) átszállás nélkül az óránként induló Volánbusz járattal Tököl-Bíróház megállóig.
Gépjárművel: az M0-ás körgyűrűn a Halásztelki leágazásnál kell letérni, majd onnan Szigethalmon át Tökölig.
DRIFT sajtóregisztráció: sajto@drifter.hu
Találkozzunk Tökölön!
Üdvözlettel:
Magyar Drift Szövetség és Magyar Gyorsulási Szövetség